2013. január 12., szombat

Weboldal a keresők, és a közösségi média fényében

Ahogy elkezdtem a webbel (weboldal készítéssel) foglalkozni, először a felépítését tanultam meg - ide olyan dolgok jönnek, mint a HTML, CSS, PHP, Javascript és társai, amiket nem szeretnék itt részletezni, hiszen most teljesen más ennek a blognak az irányultsága. A fent említett dolgok az alapok, ha azokat tudjuk, ismerjük, akkor már tudunk weboldalt készíteni. Persze lehetne (és lenne is értelme) feszegetni a HTML4.01 és HTML5 vagy a CSS2.1 és a CSS3 lehetőségeit, de ez megint csak nem fókusz dolog, egy másik bejegyzésben majd foglalkozom vele.

Az én megközelítésem eléggé a Wordpress-re alapul, egész egyszerűen szeretem a bámulatos egyszerűségét, és mégis a lehetőséget tárházát, amit biztosít - és nekem személy szerint soha semmilyen problémám nem volt még vele. Tartalomkezelőként mindenkinek csak ajánlani tudom, érdemes utána nézni a hivatalos oldalon, vagy a magyar oldalon egyaránt. Ehhez azért hozzá tartozik az is, hogy más tartalomkezelőkkel nem foglalkoztam nagy mélységében, nagyon alap munkák és tevékenységek kapcsolódtak Drupal-hoz, Joomla-hoz.

Először persze én is mindent saját magam akartam csinálni, nekiálltam PHP-ban statikus oldalakat generálni, majd írtam egy saját tartalomkezelőt, majd egy másikat is - de végül megmaradtam a Wordpress mellett, nekem így egyszerűbb volt az élet; és a megrendelőimnek is.

A közösségi kísérletem alapvető elemeiről fogok beszélni ebben a blogban, ehhez pedig hozzátartoznak a keresőmotorok (Google, Bing, Yahoo), valamint az a kapcsolódási felület, amivel saját oldalunkról eljuttatjuk a tartalmat a közösségi médiába (...de nagy szavak...), illetve visszafele: a közösségi eszközökkel elkészült tartalmakat tesszük közzé oldalunkon. Ezért tartom fontosnak azt, hogy milyen elemekből építhetünk fel egy weboldalt a jelenlegi eszközökkel (ha kimaradt valami, szívesen fogadom).

Elkészítettem egy rajzot / ábrát, ami bemutatja, hogy számomra miből áll egy weboldal, milyen tartalmi elemekből:


Mondjuk ez azért már kicsit összetettebb lett, és kicsivel több elem van rajta, mint ahogy a bevezetőjében szántam, de ezek az alapelemei, és fontosak. Beletettem a keresőket, és a keresőkhöz kapcsolódó analitikus, hirdetési eszközöket is, de erről, illetve az ábráról majd egy következő posztban, mégiscsak blog, nem litánia.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése